2011. november 27., vasárnap

Kultúrális ajánló

 Szeretném a figyelmetekbe ajánlani az alábbi programokat, amelyek nagyon tetszettek nekünk:

Benedek Elek: Világszép nádszálkisasszony - Új Színház

Minimál díszlettel, különösen jó színészi játékkal, klasszikus mese, kicsit nagyobb gyermekeknek, bár a mi alig 5 évesünk nagyon élvezte (köszönhetően színházba járó múltjának és anya ráhangoló meséjének:-). A ló (aki gebe, majd később paripa) különösen mély nyomokat hagyott bennünk. A fogazatán és a mimikáján kívül semmi sem jelezte négylábú mivoltát, mégis az egyik legkifejezőbb figurája volt a történetnek.
 



 Fazekas Mihály: Lúdas Matyi - Madách Színház



Vidám, zenés darab a klasszikus történet feldolgozásával, rengeteg humorral. A libák elképesztőt alakítottak, főleg Galiba Liba:-))) Azt hiszem a szülők legalább olyan jól szórakoztak, mint a gyerekek!



Perrault: Csizmás Kandúr - Budapesti Bábszínház

Ezt a darabot már régóta készültünk megnézni. Örs rendszeresen megjegyezte, hogy mikor megyünk már a Csizmás kandúrra. Igazából nem is tudom honnan hallott róla, mert én nem emlékszem, hogy meséltem vagy szóba hoztam volna. Szép és igényes kiállítású darab. A varázsló óriás kicsit félelmetes benne, több kisebb gyermek megijedt tőle és sírt. Bár azt hiszem eleve 5 éves kortól ajánlják.



Tititá- Nemzeti Táncszínház

Kalandra fel Ritmusországba, hol taktusra jár a gyerekek keze, feje, lába! Tititá, tátiti, gyertek velünk játszani! Itt minden kipróbálható, fazék, födő, fakanál megszólaltatható! Hallasd a hangod, dobogjon a lábod, üsd össze a tenyered, soha meg nem bánod!” – így szól a kikiáltó, aki nem más, mint Novák Péter, az előadás főszereplője, mozgatója, ceremóniamestere. Elsősorban arra hívja fel figyelmünket az interaktív előadás, hogy a hétköznapjainkban mennyi zaj vesz bennünket körül, de ez mind átfordítható zenévé. Zenével kelünk reggel és zenével fekszünk este. Mert a zene jó, mert a zene szép és mert a zene kell!

Nemcsak a műsort ajánlom szívesen, de felmehetünk Siklóval a várba és a darab végén még a kivilágított Budapestben is gyönyörködhetünk. Átsétálhatunk a csodálatos Lánchídon. Megérkezve a Deák térre elvegyülhetünk a sétáló utca és a Vörösmarty téri Adventi vásár forgatagában, amelynek különös hangulata újra és újra  elvarázsolhat bennünket (csak ne lennének mindig olyan sokan:-)))


2011. november 24., csütörtök

Hétköznapi semmiségek.....

1./ Beszélgetünk az őszről:

- Milyen az ősz színe?
- Rozsdabarna, napsárga, olajzöld, rőtvörös, sárga, barna, vörös, bordó...

-Milyen az ősz hangja?
-Szélsuhogós, levélhullongós, sziszegős, reccsegős, roppanós, pattogós, károgós, koppanós....

-Milyen az ősz illata?
- Sült gesztenye, sütőtök, almás pite, szilvás lepény, füstös...

-Milyen az ősz íze?
- Sütőtök, gesztenye, dió, mogyoró, alma, körte, szilva...

2./ Fekszünk a szőnyegen, előttünk dió, mogyoró, mandula sormintának elhelyezve. Megegyezünk, ha a dióra mutatok tapsolni kell, ha a mandulára dobbantani, ha a mogyoróra fütyülni. Addig nincs is baj amíg a gyerek csinálja, de aztán fordítani akar. Most ő mutat én produkálom magam. Ez is jól megy amíg fütyülni nem kell. Akkor csak nem akar sikerülni,  nevetek helyette. És onnan kezdve, minden mogyorónál ugyanez van. De most már ketten gurulunk a szőnyegen és göcögünk:-)

3./ Gombsütit készítünk. Cérnának gumicukrot fűzünk bele.
- Kérsz?- kérdezi a gyerek (tudja, hogy gumicukor függő vagyok:-)
- Igen- és elkapom a hosszú kígyó másik végét. Ő kacagva függ az egyik végén, én a másikon. Próbálunk   gyorsabban a végére érni. Középen összeér az orrunk, én elharapom, ő nevetve beszippantja.

2011. november 1., kedd

Mécses

LXXIX.

Halottainknak is van történetük. Eljön a nap, amikor megenyhülnek s megengedik: örüljünk annak, hogy éltek. Azon a napon mosolyogva mesélünk arról, milyen patáliát csaptak egyszer, amikor nem engedtük, hogy csípős paprikát tegyenek a levesbe, s egyszerre csak észrevesszük, hogy elönt a hála, amiért éltek. S amiért tovább élnek minden cseresznyepaprikában.

CXIII.

A kövek hűséges őrzői a halottaknak: ott a helyük a sírokon. De a temetőkerti virágokkal valami nincs egészen rendben. Hogy jönnek hozzá, hogy ott viruljanak, színeskedjenek és szépelegjenek?
- Hát még ahhoz, hogy elhervadjanak!

LIII.

Az élő csak szól, csak megörül, csak vállon érint, és odaadja a gyufát. De a halott ezerszer újra megteszi ugyanazt a mozdulatot, mint kezdő színész, aki örökkön-örökké újra próbál. Sűrűbben van jelen, mint az élő, és néha még mentegetődzik is miatta, mondván:
-"nem kellett volna ennyire szeretned- nem én tehetek róla."

/Ancsel Éva: Bekezdések az emberről/