Álmos, tél végi hét, bezárva a négy fal közé. Érzi ő is, érzem én is. Valamit tenni kellene, valamit csinálni, de sürgősen, ha már nem rohanhatunk neki a hideg februári napnak. Ha már nem haraphatjuk nyakon a kutyaütő telet, nem kergethetjük szanaszét a délelőtti ködöt. Tétován botorkálunk forró teás bögrével kezünkben, hátha lépteink felgyorsítják a perceket. Előkerülnek a festékek, ollók, ragasztó, színes papír és lassan belesüppedünk az alkotás csodálatos, mindent feledtető világába. Lassan értelmet kapnak az ólmos percek, a fáradt tekintetekben kíváncsiság csillan. És elindul valami…Nevetés hangja száll az asztal fölött, feledésbe merülni látszik a borongós reggeli eszmélés. És kihozzuk a legjobbat a percekből, amire csak tehetségünkből telik. Készülnek a maszkok, álarcok, vidám „pofák”. Először még egyszerű, hiszen a képzelet és a valóság találkozik egy vékony tengelyen és a nyuszi, napocska, mackó hamar alakot ölt az alkatrészek halmazából. Aztán jönnek a nehezebb feladványok: batman, kalóz, spiderman, amelyek egyre mélyebb ráncokat rajzolnak a homlokomra(vajon, hogyan nyerhetek csatát egy hollywood-i designal szemben?)Az utolsó kérésnél majdnem feladom (de aztán mégsem): - anya Vízcseppmestert szeretnék! És rám néz kicsit félrehajtott fejjel, alulról pislogva, azzal az átható kék szemeivel és lágyan hozzáteszi:-Légyszíves! Lehet ennek ellenállni…csak tudnám ki az vagy mi az? De azért vagyok én az anyuka, hogy megoldjam- gondolom én, és valószínűleg pont erre gondol ő is, amikor meghitt bizalommal simítja végig a karom. A következő fél óra mókásan telik. Indul a gyermek kikérdezésével, aki mint kiderül, csak körvonalaiban tudja elmondani ki is ez a figura (leginkább arra emlékszik vele kapcsolatban, hogy kék:-), mert nem nézzük azt a mesét, amiben fellelhető lenne. Sebaj, elő egy minimaxos újság, hátha…de csak hátulról látszik a mester, és valóban kék:-) Végül a mindig kéznél levő internet segít. Megszületik Vízcseppmester az ebédlőasztalon. A gyerek ragyog, és anya is ragyog. Ennek örömére kiutal egy bónusz adag cappucinót magának. Végre felszakad a köd, a bágyadt napsugár bekúszik a függöny résein és sárgászöldre festi az ebédlőasztalt. A capuccinóból keserédes illat kúszik a konyha felett, amikor megjelenik az ajtóban a gyermek kócos feje. –Anya, légyszi, a Tűzmestert is! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése