Ezt mondják, akik ismerik a fiamat. Mosolyalbum. Mosolyog, ha tetszik neki valami, ha jól érzi magát, ha játszik, ha eszik, ha alszik:-) sőt, mosolyog zavarában, szégyenében, idegességében. Most már elég nagyocska, hogy megértse a tréfát, a nyelvi humort és bizony nemcsak jókat derül ezeken, de maga is próbál aktív részese, kitalálója lenni. (Bár azt még tanulgatnunk kell, hogy a vicc addig jó, amíg a másik is nevet rajta. Ha bántok, megsértek, fájdalmat okozok vele, akkor már nem nevezhető tréfának. De ezt a kor és tapasztalat meghozza.) Mindig jókedvű és mosolygós. Ilyen volt akkor is, amikor megszületett és ilyen ma is majdnem ötévesen. Eleinte kicsit csodálkoztam, hogy miért olyan furcsa, megjegyezni való, ha egy kisgyerek ilyen. Nekem természetes volt és úgy gondoltam a természetnek az a rendje, ha egy gyerek mosolyog. Mert mi más dolga lenne a világon, ha nem az önfeledt gyermeki kacagás? Aztán megismertem más családokat és más gyerekeket, akikkel elég rendszeresen találkozgattunk. Hirtelen jött a felismerés, tényleg nem minden gyerek mosolyog. Vannak, akik a nap nagy részében szomorúak, sírósak, durcásak, dühösek. Persze nálunk is vannak nehezebb percek. Komoly eszmefuttatás az alagútépítés rejtelmeiről, szomorúság, mert nem sikerült szépre a szőlő levele, és könnycseppek a lehorzsolt térd miatt. De ezek hamar elmúló pillanatok. Az alagútépítést átbeszéljük, szőlőt, lehet újat rajzolni, és két puszi a térdre egy vidám ragtapasz és a világ újra kigömbölyödik. Nem tudtam megfejteni a titkot, miért lesz az egyik gyerek ilyen a másik olyan, de az biztos, hogy mióta Ő megérkezett közénk, azóta nekem is állandóan mosolyoghatnékom van. Talán az én örömem tükröződik benne…talán csak szerencsés vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése