2011. május 9., hétfő

Nyuszis ünnep

A Húsvét nálunk már korán elkezdődött. Pénteken nekivágtunk a Bükknek, hogy az unokatestvérekkel várjuk a nyuszit. Mikor megérkeztünk nagyon meglepődtünk, mert leszerveztek egy kisvasutas csillagnézést a rokonok, ami izgalmasnak ígérkezett. Fél tízkor a fiúk már zötykölődtek is fel a közeli sík terepre, ahol sokan gyülekeztek a távcsövekkel tűzdelt téren. Rövid csillagászati ismeretterjesztő után következett az „égiek” közeli vizsgálata. Másfél óra múlva élményekkel telve érkeztek haza gyalogosan az erdőn keresztül fejlámpákkal kibiztosítva. És igen látták a Szaturnuszt és annak gyűrűit, a Göncöl szekeret, a Sark csillagot közelről. Ahogy a kisebbik férfiú fogalmazott szinte meg lehetett érinteni őket. És persze legalább olyan élmény volt számára az éjszakai bóklászás az erdőben és a szegény kóbor kutyus, aki a házig kísérte őket. Szombaton és vasárnap folytatódott a lázas várakozás. Sikerült a kert különböző részeiben apró csoki tojásokat eldugni, amiket rendre meg is leltek az unokatestvérekkel. Így folyamatosan „derékszögben” jártak a nyuszik nyomait lesve. A répafogyasztásunk pedig igencsak megnövekedett, és nem tudni ki segített kinek. A nyuszi a gyerekeknek vagy ők az állatkának.Kicsit sajnáltam a nyuszit, mert kisfiam lévén nem a babusgatás állt a fő helyen, hanem a versenyfutás és közös magasugrás. Becsületére legyen mondva a nyúl határtalan türelemmel viselte a megpróbáltatásokat. Hétfőn reggel nagy locsolkodásra ébredtünk. A fiúk rendre minden nőnemű lényt megöntöztek, amiért egy kosárnyi édességet gyűjtöttek be. A versmondásban a legkisebbem jeleskedett. Két aranyos verset is mondott és minden alkalommal izgult, hogy a lányok vajon mit szólnak hozzá, tetszik-e nekik. Tetszett:-))) Délután a sógorom kirándulni vitte őt, amíg a nyuszi elrejtette a meglepetéseket. A közeli forráshoz mentek és kitisztítottak egy patakrészt, amit a vihar megrongált. Nagy élmény volt számára, hogy segített a természetnek regenerálódni. Büszkén cipelte az „ölnyi fahasábot”az esti tábortűzhöz. Csak azért szomorkodott, hogy a nyuszi pont akkor járt itt, amikor neki fontos dolga volt. Azért az ajándékok persze vigaszt jelentettek:-)))) 

 

Nincsenek megjegyzések: