Építeni jó dolog! Jó, mert egy újat alkotni a két kezünkkel csodálatos érzés. Mert jobb esetben azt építhetünk, amit akarunk! Amikor túl vagyunk az első három éven, a gyermek már nemcsak rombolni szeret, hanem ráérez az alkotás örömére, és ha ideje korán nem öljük ki belőle ezt a vágyat, talán attitűdjévé válik az alkotás, a részekből egészet létrehozni, magával ragadó érzése. Építeni jó dolog, mert közben sohasem volt és lesz világokat álmodhatunk! Miközben szárnyal a fantáziánk rengeteg tapasztalattal leszünk gazdagabbak. Olyan tapasztalatokkal, amelyeket egész életünkben kamatoztathatunk.
Az építkezéshez három dolog elengedhetetlen: hely, építőanyag, építőmester. Nálunk adott mindegyik paraméter. Először a megablocks kockák költöztek be, aztán a virág alakú korongépítő, őt követte a duplo, aztán a fakockák vették át a terepet, végül egy bőrönd tüskeépítő és a lego. És építünk: reggel ovi előtt, délben ovi után, délután pihenés képen, este lefekvés előtt. Hétvégén pedig ébredéstől, szempilla csukódásig. Ha már minden beépült, jöhetnek a párnák, takarók vagy wc papír gurigák és faágak, tobozok, kövek. Itt egy vár áll, ott egy autómosó, amott egy űrközpont, a sarokban sátorba költözik a mackó család, kalózhajó lendül támadásba a polcon. Ezek a világok néha harcba is szállnak egymással. A várból katonák lövöldöznek az űrhajóra. A kalózhajó megtámadja a sátorban piknikkelő mackókat és akkor még nem is szóltunk a kanapén, párnákból emelt tűzhányóról, ami pont ekkor tör ki és sodorja mindezeket az óceánba. De semmi baj, mert máris érkezik a legókból emelt óceánjáró, ami természetesen mentőhajó is egyben és azonnal kimenti a kalózokat, katonákat, mackókat. A világok harcában az a legjobb, hogy mindig győz a jó, hogy soha senki sem hal meg (igaziból:-) és soha senkinek sem fáj semmi. És mi rendületlenül kerülgetjük, a felépült világokat. Kerülgetjük a gyerekszobában, az ebédlőben, a nappaliban és néha a legelképzelhetetlenebb helyeken is. De nem bánjuk, hiszen néha engedélyt kapunk, hogy mi is segíthetünk ezeket a világokat létrehozni. És akkor bizony nagyon jó! Jó lehuppanni a szőnyegre és rakosgatni a kockákat, nyomkodni a legókat, tűzködni a tüskéket…Még akkor is, ha mi már csak segédek, másodhegedűsök lehetünk. A gyermeki fantázia sokkal intenzívebb, mint a felnőtteké. Ők három boros dugóba, egy üveggolyóba és négy hurkapálcába is bele tudnak képzelni egy futballstadiont. Egyszerre elszomorodom és önt el a nyugalom, amikor végignézek a gyermek keze által teremtett világon. Elszomorodom, mert rájövök, hogy végzetesen felnőttem. Felnőttem és gúzsba kötnek a felnőttségem láncai. Én már soha sem fogok világokat látni pár színes kockában. Ugyanakkor megnyugtató, hogy az ő világából még akármi is lehet. És bár ezek a világok nagyon mások és néha harcba is szállnak, mégis sok közös van bennük. Mindegyik hordozza magában a lehetőséget: egy jobb, színesebb, élhetőbb és békésebb világra. Amit, talán pont ez a szőke, kék szemű kis „építész” fog megteremteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése