Él Nemeshanyban egy ember, Elemér bácsi. Az utolsó vízimolnárok egyikének dédunokája. Ül a malom kertjében, az öreg háromlábú fonott széken és őrzi egy letűnt kor emlékeit.
Ahogy Elemér bácsi mesél, úgy nem mesél senki! Életre kell előttünk a malom, látjuk a fehér kötényes dédapát, aki molnárként nagy tiszteletben álló férfiú volt, ott Nemeshanyban az 1900-as években. Mert ő nem csak kiváló molnár volt, hanem egy talpig úriember, aki a malom kapuját ing és nyakkendő nélkül soha sem hagyta el.
Elemér bácsi mesél, kedvesen, türelmesen a Pestről jött messzi népnek és örül, hogy érdekel a története, vagy a malom története. Nem tudni melyik kié. Összeolvad, egybemosódik, mert a malom, a molnárság az ő családja, csak így együtt léteznek.
Elemér bácsi nem panaszkodik, pedig 1952-ben elvette az állam a malmot, s ezzel mindent elvett, ami valaha fontos volt nekik. Aztán a 70-es években visszavásárolhatták és azóta mást sem tesz fiú, unoka, dédunoka, ükunoka csak igyekszik őrizni egy darab történelmet.
Az ősz hajú, kék szemű Elemér bácsi nevet és a hatéves szőke, kék szemű kisfiú visszanevet rá. Mennek kéz a kézben felfedezni a malom történetét.
Kiszorulunk a meséből, kívül állók leszünk. A háttérből figyeljük őket. A nagy tenyér vezeti a kicsit. Mázsálnak, forgatják a fogaskereket, szitálnak, zsákolnak közben csillog a szemük.
Repül az idő, pedig már lassan másfél órája barangolunk a malomban.Közben megtudjuk hová lett a Kígyós patak, mi a különbség az alulcsapott és a felülcsapott vízikerék között, hol pihentek a gazdák amíg várták, hogy lisztté váljon a gabona.
A malomból kilépve a takaros kis portára, ízelítőt kapunk a magyar őshonos állatokból. Elemér bácsi könnyedén leszakít pár szomorúfűz ágat és az izgatott szőke fiúcska máris boldogan lép Matyi szamárhoz, Rómeóhoz a kecskéhez vagy a gyönyörű szürke marhához, s kezdődik a barátkozás.
Nehezen indulunk útnak. Vissza-vissza lépünk, a hídon nem akaródzik áthaladni. Apa még egyet és még egyet kérdez, továbbfűzi a beszélgetés fonalát, a gyermek fotóz, minden fűszálat, virágot, követ.
Félünk, ha beülünk az autóba elillan valami, ami egy rövid időre a mienk is volt.De aztán eljön a búcsú szomorú pillanata, amikor indulni kell, de tudjuk vagy inkább érezzük, ide még visszatérünk, Nemeshanyba, a molnár dédunokájához, akit Csizmadia Elemérnek hívnak.
2 megjegyzés:
Nagyon tetszenek a bejegyzéseid, jó ötleteket találtam nálad. Ezért is gondoltam, hogy szeretnék neked továbbadni egy díjat! Légyszi, "vedd át" nálam! Sok szeretettel adom...
További szép napot!
Köszönöm szépen! Nagy örömmel veszem át, megtiszteltetés!
Megjegyzés küldése