2012. május 17., csütörtök

Katicabogaras pötty vadászó játék

Van az óvodánkban egy kedves hagyomány, miszerint a nagycsoportos korú gyerekek az óvónénikkel felváltva vállalják az  alvás előtti mesét. Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy egyik nap az óvónéni mesél, másik nap pedig egy gyermek. Az év eleje óta többször is sorra kerültek a gyerekek. Mi most egy kedves nyári mesét választottunk. Paulovkin Boglárka: A katicabogár elveszett pöttyei. A történet igazából a kisebb korosztályt célozza meg(kisfiúnk valamikor 2-3 év közötti korban kapta), de miután a mesét hangsúlyosan, folyamatosan, kicsit el is játszva (ahogy mi próbáljuk elvarázsolni mesélésünkkel a gyermekünket) célszerű megjeleníteni, így ez megfelelő kihívást jelent. A történet bájos és világosan követhető az óvodás gyerekek számára. Katicabogár csúszdázik egy nádlevélen a tó fölött, majd hirtelen megbillen és a tóba pottyan. A ponty azonnal a segítségére siet és kimenti. De jaj eltűntek a katicabogár pöttyei. Elveszítette a tóban. A mese legkedvesebb mondata: - Pöttyök nélkül nem is vagyok Katica, csak egy kis piros bogár. A vízben élő állatkák persze megkeresik neki, még a goromba harcsa is megenyhül:-)))Mire leszáll az este és a Katica hazatér nemcsak a pöttyeit szerzi vissza, hanem sok új barátra is szert tesz.

Ehhez a meséhez készült egy pötty vadászó kvíz játék.  Elkészítettem a katicabogarat piros és fekete karton felhasználásával, de a fekete pöttyök helyett fehéret kapott. Ennek a játék folyamán nagy szerepe lesz.



Majd kártyákat gyártottam. Az egyik oldalon kérdés van a másikon színes pötty. (A kérdés vonatkozhat a mesére-kisebbeknél, vagy a mesében szereplő élővilágra-nagyobbaknál stb.)Nálunk például ilyen kérdések kerültek fel a lapokra: Mi borítja a mesében szereplő állatok testét? Sorold fel! Mond el melyik állatnak hány lába van? Mit eszik a vízisikló? stb.



A kártyákat (célszerű kartonból készíteni, hogy ne látszódjon át) a kérdéses felükkel fölfele szétterítjük, kiosztunk mindenkinek egy fehér pöttyös katicát és már kezdődhet is a játék. A játékosok felváltva húznak, válaszolnak a kérdésekre, ha a válasz jó megnézheti a kártya túloldalán lévő pöttyöt. Ha fekete, akkor kap egy fekete pöttyöt, amit felragaszthat (ha többször is akarjuk használni gyurma ragasztóval) a katicabogarára. A cél elsőnek összeszedni mind a hét pöttyöt!













2 megjegyzés:

sucika írta...

Nagyon tetszik az ötlet, ki fogom próbálni.

Apróságok írta...

Örülök neki! Remélem sikere lesz!