Nyomozunk

Szóval az úgy kezdődött, hogy a nyáron teljesen „beleszerelmesedtünk” (én újra, mint gyerekkoromban) a Brumi sorozatba. Szinte egy szuszra legyűrtük a Brumi Mackóvárosban, Brumi a Balatonon, Brumi újabb kalandjai c. köteteket.  Aztán vettünk egy nagy levegőt és egy időre mellőztük Brumit a háztartásból :-)) Eltelt pár hónap, eljött az újév és rendezgettem a lakást az ünnepi felfordulás után, amikor kezembe akadt apa régi mesekönyve, Brumi mint detektív. Rögtön lecsaptunk rá a gyerekkel.

És azóta nyomozókká léptünk elő. A lakás minden rejtett zugában nyomokat keresünk, fényes nappal is elemlámpával közlekedünk, jelszóval lehet csak belépni a gyerekszobába. Van nagyítónk, ja és persze pisztolyunk. Pénteken, amíg apa és a fia kivitték a szemetet, addig eldugtam 14 db különböző lábnyomot és 12 db ujjlenyomatot (amiket előzőleg a gyerekkel készítettünk). Apával mi voltunk a segédnyomozók (értelem szerűen a gyermek a főnyomozó), akik cipelték a felszerelést és a nyomolvasó lapot, amin ellenőrizni lehetett, hogy mit találtunk már meg. Nagyon ügyes volt a kis nyomozónk, mert a névtelen levelek segítségével egész jó következtetésekre jutott pl. a kockás fülű nyulat rabolta el valaki (minderre a puha, menj ki a zöldbe, fontosak a fülek és a rózsaszín francia-kocka segítségével jött rá) és egy kihúzható dologban tartják fogva a hálószobánkban. Az utolsó levélben, amely a kis túsz mellett volt a dicséreten kívül gumicukor spárgát is kapott jutalmul, mert a névtelen levélírók természetesen tudták, hogy az a kedvence:-))) Szombaton folytatódott a játék (lévén még csak a könyv felénél tartottunk:-))). Egy régebbi papucsára különböző nyomot ragasztottunk majd festékbe lépett vele és végül végigsétált a csomagolópapíron. Aztán keresgettünk erdei állatok nyomait. Vasárnap pedig elkészítettük a családi lábnyomunkat. Szerintem ez volt a legjobb móka az egész család számára!

Az utolsó kettő ujjacska Szemi és Kavics a két görög teknősünk:-))) mert hát ők is családtagok. Na és pont vasárnap estig tartott a könyv is. 

 Imádom ahogy rajzol! Különösen, amikor minket a családját ábrázolja!

"Ez istenien finom...:-)))"

Már rég nem berzenkedem, ha a gyerek és az étel bizarr viszonyba kerülnek. Mint például lekváros kenyér mellé elharapdált parasztkolbász, briósra felkent májkrém, főzelék kakaós csigával és akkor még nem említettem az általa legalizált óvodai kaját: salátafőzelék és társai. Bár ha jobban belegondolok múltkor azért óvatosan megkérdeztem: miért finomabb az ovis tejbegríz (ami vagy folyik vagy megáll benne a kanál), mint az otthoni (amibe ugye anya tesz egy kis vajat, vaníliás cukrot, fahéjat, citromhéjat, mellesleg házi tejjel készíti és a kérések szerint bohóc vagy kisfiú fejet formál a tányérra kakaó, színes drazsé, csoki dara segítségével)? A válasz roppant egyszerű volt. Az ovis tejbegrízt ujjnyi vastagon teleszórják cukorral (néha por néha kristály formában). Nyilván sok más nincs is benne:-((( Mondom, én már rég nem lepődöm meg! Vagy mégis!? Mikor legutóbb székelykáposztát készítettem a gyerek azt kért vacsorára a következő felállásban: - Anya kevés káposzta, sok husival és tudod olyan vékony sült burgonyával. Na azért ekkor dobtam egy hátast. Próbáltam érvelni, hogy a székelykáposzta tradicionális magyar étel és míg világ a világ tejföllel és kenyérrel kell enni, de nem hatottam meg. Persze elkészítettem a kívánságának megfelelően (ezen már ne múljon a vacsora:-))) és a címbéli mondat a fentiek után hangzott el az első falatnál. Becsületére legyen mondva tejfölt már nem kért hozzá sem céklát (ugyanis én azt ettem, persze nem a székelykáposztához:-)))

(Gondolkodtam, hogy feltegyem-e a képet, mert szerintem látványnak is szörnyű:-(((((

Ilyen pólóm csak nekem van...

- Anya ez csúcs! Ilyen pólóm csak nekem van!- mondta a gyerek amikor meglátta. Ez a kedves póló már egy éve készült (éppen kalóz lázban égtünk). Nem lett tökéletes, sőt mondhatni még jó sem, de több tucat mosást megért és még egyben van. A kisfiamnak pedig nagyon tetszik, szívesen hordja, és ez a lényeg:-)))

Néhány részlet...

És hátulról...

Sweet hearts 2. sorozat

Megérkezett a folytatás. Szerintem kedvesek és remélem nemsokára kis gazdáik is örülnek nekik.

 Figyeljétek az apró részleteket :-)))

 Biztosan van köztük ismerős :-)))

A nagyon "csajos" darabok.

S néhány "pucér" példány.

Sajtos-túrós pogácsa

Nálunk bármilyen sajtos sütemény nagy sikert arat. Főleg apa, aki sajtos süti függő. Így elég gyakran készítek valami sós harapnivalót. Igyekszek változatos receptekkel dolgozni:-)))

Sajtos-túrós pogácsa

25 dkg túró
25 dkg liszt
25 dkg margarin
10 dkg füstölt sajt
só
tojás (kenéshez)
reszelt sajt ( szóráshoz)
köménymag (szóráshoz)

A fenti hozzávalókat összegyúrjuk. 1/2 órát pihentetjük a hűtőben (de akár előző este is elkészíthetjük, nem árt neki a hidegen való pihizés:-). Ujjnyi vastagra kinyújtjuk és apró pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A tetejüket megkenjük tojással és megszórjuk ízlés szerint reszelt sajttal vagy köménymaggal. Forró sütőben aranybarnára sütjük.

Attól függően milyen típusú füstölt sajtot használunk, más-más ízharmóniájú lesz a pogink. Érdemes kísérletezni, amíg rátalálunk a számunkra legízletesebb összeállításra. Nem lesz túl nagy adag:-))))

Néhány apróság és ajánló Ranschburg tanár úrtól...

Érdekes felmérésről számolt be egy régebbi interjújában, Ranschburg tanár úr. Megkérdezték a szülőket, hogy mely viselkedési formákat, cselekvéseket, tulajdonságokat jutalmazzák gyermeküknél és melyeket büntetik. A legtöbben a tanulmányi eredményeket említették, mint fő büntetési és jutalmazási forrást, illetve a palettát mindkét oldalon színesítette a különfoglalkozásokon való részvétel, az iskolai magatartás, az otthoni rendrakás, csúnya beszéd és ehhez hasonló viselkedési attribútumok. Viszont szóba sem kerültek olyan emberi normák, mint segítőkészség, őszinteség, tisztesség, becsület, bátorság, önfeláldozás, udvariasság, előzékenység, barátság, kitartás stb. Az eredmény önmagáért beszélt. Ranschburg tanár úr feltette a kérdést: mit várunk a gyermekeinktől? Mi alakítjuk őket olyanná, amit később elrettenve figyelünk és értetlenül kérdezzük, hogyan vált ilyenné a gyerek. Érdemes tehát elgondolkodnunk, hogy mi fontos igazán. Mi építi gyermekünk jellemét, mitől válik szerethető, kiegyensúlyozott és nem utolsó sorban boldog felnőtté. Vajon hányszor jut eszünkbe, hogy ne csak a látható teljesítményt dicsérjük meg, hanem kicsit mélyebbre ássunk és keressük meg gyermekünk pozitívumait? Vajon elgondolkodtunk-e egyszer is azon, hogy ha megbüntetjük a széthagyott ruháiért, a kiborított kakaóért, akkor attól vajon jobb ember lesz-e? Vajon formálja-e ez a szidás, büntetés emberi jellemét? Természetesen, ahogy az előadáson is elhangzott, nem nagy dolgokra kell gondolni, hanem hétköznapi apróságokra, amelyből később építkezni tud a gyerek és reméljük egy hasonló helyzetben eszébe jut, mit, miért kell tennie.

Mert igen meg kell dicsérni, ha helyesen megoldotta az óvodai feladatlapot, de ha a felajánlott könnyebbik megoldás helyett ő mégis a nehezebbet választotta, akkor azt kell kiemelni, mert így megerősítjük benne, hogy érdemes próbálkoznia az erejét meghaladó dolgokkal is. Ha az úszásversenyen jól szerepelt, akkor azért dicséret jár, de ha megkérdezik, hogy azért kapott aranyérmet, mert ő úszott a leggyorsabban és erre a gyermek elmeséli, hogy nem, hanem mindenki, akinek az első úszóversenye volt ilyen érmet kapott az edzőtől, akkor ezért még inkább dicséret jár. Nagy dolog egy óvodástól, hogy ekkora önfegyelemről tett tanúbizonyságot, mert nyilván szerette volna azt mondani, hogy igen ő úszott a leggyorsabban, de nem mondta…És ha a játszóházban megsérül a barátja, ő pedig azonnal segítségért szalad megszakítva a játékot, amibe belemerült, akkor ezt feltétlenül szóvá kell tenni, kiemelve ennek a pozitív hozadékát. De ha elmeséli, hogyan bántották az udvaron az egyik csoporttársukat, bár ő csak nézte és nem vett részt a gonoszságban, azért nem jár dicséret. Viszont szóvá kell tennem, hogy a helyes cselekedett ebben az esetben az lett volna, ha a többieket eltéríti ettől a szándékuktól és megvédelmezi a gyengébbet.

A Tanár úr szerint ilyen egyszerű…én csak reménykedni tudok benne, hogy valóban így van.Végül álljon itt ajánlóként (a teljesség igénye nélkül) pár könyve, amelyet érdemes újra és újra kézbe venni.

Könnyű hétvégi ebéd

Így a nagy ünnepi lakomák után csak valami könnyű ebédre vágytunk:-)))S mi valami rejtélyes módon különösen vonzódunk a citromos étkek iránt. Úgyhogy egy kis citromos csirkét dobtam össze pirított mandulás rizzsel.

Citromos csirke, pirított mandulás rizzsel:

Végy egy adag csirkét. Én 6 db csontozott csirke felső combból készítettem, de bármelyik kapirgáló alkatrészből működik (bár szerintem a mell száraz hozzá:-)))) Libazsíron lepirítottam a megsózott húst, majd kevés vízzel felöntöttem és puhára pároltam. Mielőtt teljesen megpuhult ráreszeltem egy nagy citrom héját. Majd tejfölös habarással megbolondítottam. Végül a koronát másfél citrom levével tettem fel rá (bár aki először próbálkozik vele lassan haladjon 1/2 majd 1 citrommal:-))). A körethez kifőztem a rizst és amíg puhult megpirítottam serpenyőben a szeletelt mandulát. A díszítés magáért beszél: citromkarika és (citromfű helyett, mert az nem volt otthon:-))) petrezselyem levél. Száraz, gyümölcsös aromájú fehérbort ajánlanék hozzá. Jó étvágyat!

Sweet hearts 1. sorozat

Ezek az édes szívecskék ugyan nem Valentin napra készültek, de valószínűleg arra is kedves ajándékként szolgálnának!

 

Készül már a 2. sorozat (ezt nem fenyegetésnek szánom:-) abban is lesznek csajos, fiús, retrós darabok.

Mindenkinek kell egy láda...

Szerettünk volna valami maradandót adni. Ami őrzi a születése emlékét,amit magával visz az élet hosszú - hosszú útjára jelképesen és a valóságban is. Már régóta a kis gazdája tulajdonában van ez a behemót utazóláda szerűség, de még idő kell, mire azt fogja jelenteni neki, amit nekünk. Reméljük ott lesz vele az egyetem kollégiumi szobájában, az első kis garzonlakásában és később a családi ház dolgozó szobájában. Az unokáink pedig csodálkozva mondják: apának szuper kincses ládája van:-) S majd amikor ők is apukák lesznek előkerül, valahonnan egy poros, félhomályos padlásról és újra megtelik élettel. Tegnap délután egyedül voltam. Pakolgattam és megakadt a szemem a ládán. Szórakozva kinyitottam és meghatottan időztem el a benne fellelhető kaotikus renden. Ugráló kötél, tűzoltósisak, hálózsák, legósdoboz, gitár, apai kéz által megvalósult űrhajó, verdás díszcsomagoló, indián íj, hangokat adó kormány, kiszuperált gyerekporszívó, térdvédő, horgász háló és még számos apróság, amely mind egy-egy szép pillanat emlékét őrzi. Ha lehetne, megállítanám az időt. Mert ez itt és most, jó. A sok apró cseprőséggel a nagy-nagy ládában. 

Az a régi, rongyos szakácskönyv

Minden családban van egy nagymama, keresztmama, nagynéni, aki a világ legfinomabb süteményeit tudja elkészíteni. És van neki egy régi, rongyos szakácskönyve a saját receptjeivel, amire mindig sok a jelentkező, hogy ki szeretné megőrizni a jövő nemzedéke számára. Nálunk a dédi volt ez a csodálatos lény, de sajnos a barna, elnyűtt szakácskönyv a gömbölyű kis betűivel már elveszett. Csak pár receptet őrzött meg az emlékezett.Ennek a finom, pikáns sajtos perecnek története van. Minden évben csak kétszer készítette a dédi, pedig mindig szinte azonnal elfogyott. Ez a két alkalom a Húsvét és a Karácsony volt. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan módon a nagyi, az anyu, a keresztanya és már én is, csak ezeken az ünnepeken készítem. Néha feltámad bennem a vágy, hogy neki vessem magam egy szimpla hétköznapon, de aztán újra - és újra megfutamodom. És már készül a saját, barna szakácskönyvem, apró gyöngy betűkkel…

Sajtos Perec

28 dkg liszt

14 dkg margarin

14 dkg ementáli sajt reszelve

1/2 sütőpor

1 dl tejföl

só

reszelt trappista (szóráshoz)

A hozzávalókat összegyúrjuk. 2 órát pihentetjük hűtőben (de ha előző estétől alszik a hidegen, sem sértődik meg:-))Ujjnyi vastagra kinyújtjuk, majd perec szaggatóval kiszaggatjuk, tojással megkenjük, reszelt trappistával megszórjuk. Előmelegített, forró sütőben, arany színűre sütjük. Érdemes dupla adagot készíteni, mert a fentiek csak a kóstoláshoz elegendőek:-)))